Partneregyetemek

Az Erasmus programban a hallgatói, oktatói és személyzeti cserék a partneregyetemek által kötött kétoldalú szerződések alapján valósíthatók meg. A Szent István Egyetem érvényes Erasmus szerződéseit tartalmazó lista (2017.05.22). Minden szerződés tartalmazza a tématerületet, amire a hallgatói és az oktatói kiutazások szervezhetők. Ettől eltérő tématerületre a partneregyetemek nem fogadnak hallgatókat, oktatókat.

A hallgatóknak javasoljuk, hogy nézzék át a partneregyetemek honlapjait, hogy pontosan milyen kurzusokat kínálnak mely képzési szinten, azokat milyen nyelven oktatják. Érdemes a határidőket is figyelemmel kísérni, hiszen a SZIE nyertes hallgatóinak a fogadó egyetem felé a megadott határidőig jelentkezni kell. Általában a kollégiumi helyekre is meghatároznak jelentkezési határidőt. A jelentkezési határidő után érkezett igényeket jellemzően elutasítják.