Kiegészítő pályázatok (szociális, SN)

Szociális kiegészítő támogatás Erasmus részképzésre kiutazó ösztöndíjas hallgatók számára

A Tempus Közalapítvány a 2017/18-as tanévben is szociális alapú kiegészítő támogatást kíván nyújtani a kiutazó hallgatók számára.

A szociális alapon megítélhető kiegészítő támogatás fontos szerepet játszott a korábbi tanévekben is, a mobilitásban résztvevő hallgatóknak több mint 20%-a részesült Erasmus+ szociális támogatásban.

Változás a korábbi felhívásokhoz képest (a 2017-es KA103-as projektekre vonatkozóan)

A 2017/2018-as tanévre vonatkozóan bővül a támogatottak köre a hallgatói szakmai gyakorlati mobilitásban részvevő hallgatókkal, továbbá növekszik a támogatás mértéke. Az Erasmus+ szociális kiegészítő támogatás összege tanulmányi mobilitás esetén havi 200 euró, szakmai gyakorlati mobilitás estén havi 100 euró.

Szociális alapú támogatás szempontjai

A következő szempontokat vesszük figyelembe az Erasmus+ szociális alapú kiegészítő támogatás odaítélése során:

  1. Elsődleges szempontok (ezen belül a felsorolás nem fontossági sorrendet jelöl):
  • a felsőoktatási intézménybe való jelentkezés során hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetű hallgatóként, vagy esélyegyenlőség okán járó többletpontokat kapott
  • Bursa Hungarica Tanulmányi Ösztöndíjban részesül(t)
  • Rendszeres vagy rendkívüli szociális ösztöndíjban részesül(t)
  • HÖOK Mentorprogram kedvezményezett hallgatója (volt)
  • „Út a felsőoktatásba” – „Út a diplomához” pályázat kedvezményezett hallgatója (volt)
  • Roma szakkollégium tagja (volt)
  • Felsőfokú tanulmányai megkezdésekor szociális alapon iskolakezdő alaptámogatásban részesült
  1. Másodlagos szempont:
  • A hallgató a 105/2015. (IV.23.) Kormányrendelet által meghatározott kedvezményezett települések egyikének állandó lakosa

A települések részletes listája megtalálható az igénybejelentő űrlapon.

A végrehajtási javaslat értelmében a hallgatók az intézmény számára nyújtják be hivatalos igazolásaikat a hallgatói pályázathoz kapcsolódva.

A támogatásnak előfeltétele, hogy szakmailag is megfeleljen az intézmény Erasmus+ kiválasztási szempontjainak a hallgató.

Az igénybejelentés formai bírálatát - konzultálva a Tempus Közalapítvánnyal - a küldő felsőoktatási intézmény végzi, a pályázat eredményéről a Tempus Közalapítvány Kuratóriuma hoz döntést.

A rendelkezésre álló költségvetési keret túligénylése esetén az elsődleges szempontok élveznek prioritást.

A kiegészítő támogatást megalapozó dokumentációt a Tempus Közalapítvány az ellenőrzési körbe bevonja.

A kiegészítő támogatást csak akkor kapják meg a hallgatók, ha az Erasmus ösztöndíjat is megkapják és kiutaznak, teljesítik külföldi tanulmányi kötelezettségüket. Kérjük, gondosan olvassák el a pályázati felhívást. Csak a tartalmilag és formailag megfelelő pályázatokat tudjuk befogadni.

A 2017/2018. tanév tavaszi félévben kiutazó hallgatók számára a pályázat beadási határideje:
2017. május 24.
(Az elektronikus és az eredeti példánynak is be kell érkeznie a megadott határidőig).

A pályázat beadásának módja:

  • A kitöltött igénybejelentő lapot (excel fájlt) e-mailben kell elküldeni a sandor.beatrix@fh.szie.hu e-mail címre (nem az aláírt, szkennelt verziót, hanem a kitöltött, aláírás előtti excel fájlt). A kitöltött Excel fájlt az alábbi módon elnevezve kell beküldeni: Vezeteknev_Keresztnev_(születési dátum)_ÉÉÉÉHHNN_SZIE_1415. Példa: Toth_Imre_19951231_SZIE_1415
  • ÉS az eredeti, aláírt igénybejelentő lapot postai úton vagy személyesen is le kell adni: Sándor Beatrix Szent István Egyetem, Erasmus Iroda, 2100 Gödöllő, Páter Károly út 1.

A határidőn túl vagy hiányosan beadott pályázatok formai hibásnak minősülnek, ezért automatikusan elutasításra kerülnek.

A pályázatok elbírálásának határideje: 2017. május 31.

Fogyatékossággal élő vagy tartósan beteg hallgatók kiegészítő pályázata

A támogatás célja egyenlő esélyt nyújtani a felsőoktatás területén is a speciális ellátást igénylő kiutazók számára az Erasmus+ programban.
Pályázatot nyújthatnak be Erasmus+ ösztöndíjat elnyert, fogyatékossággal élő vagy tartós betegség miatt folyamatos orvosi felügyeletre szoruló hallgatók,  amennyiben a betegségük jelentős többletköltségeket okoz a külföldi tartózkodás során az átlagos külföldi megélhetési költségekhez képest. (Például ha a pályázó látássérült, mozgássérült, hallássérült, cukorbeteg, tej- vagy lisztérzékeny stb.)
A mobilitással összefüggő többletköltségek támogatására lehet kiegészítő támogatást igényelni. Ezek olyan jól meghatározható, konkrét (legtöbbször egyszeri, nem pedig ismétlődő) kiadások, amelyek az utazással, a külföldi tartózkodással vannak közvetlen összefüggésben. A kiegészítő támogatásnak nem célja a kiutazó életvitelével (például étkezés, mindennapi szükségletek, gyógyszer) kapcsolatos szokásos költségek támogatása – vagyis olyan költségek fedezése nem támogatható, amelyek mobilitás nélkül, Magyarországon is felmerülnének.
Pályázni a küldő intézményhez kell: a hiánytalanul kitöltött megfelelő pályázati űrlapon kerül tételes felsorolásra az igényelt támogatás, illetve ezen kell részletesen indokolni a felsorolt tételek szükségességét a mobilitási időszakra vonatkozóan. Kötelező melléklet a 3 hónapnál nem régebbi kórtörténeti összefoglaló a betegségről, ami tartalmazza a kórelőzményt és az eddigi diagnosztikus vizsgálatokat, kezeléseket, eredményeket, illetve a pályázat kötelező melléklete az elnyert Erasmus+ támogatásról szóló igazolás is.
A pályázatok formai bírálatát a küldő felsőoktatási intézmény, a tartalmi bírálatot pedig a Tempus Közalapítvány által felkért független orvosszakértők végzik. A pályázatokról és a támogatás összegéről a Tempus Közalapítvány Kuratóriuma hoz döntést. Az orvosszakértők a bírálat során a pályázó kórtörténeti összefoglalója alapján a pályázó igényének jogosultságát négy csoportba sorolják: a) indokolatlan, b) enyhe, c) közepesen súlyos, d) súlyos. A besorolás alapján kerül  , hogy a pályázó havi bontásban minimum és maximum mekkora összegű támogatást kaphat.
Hallgatók esetén enyhe betegség/fogyatékosság esetén a maximális kiegészítő támogatás összege 150 euró/hó, közepesen súlyos betegség/fogyatékosság esetén maximum 320 euró/hó, súlyos betegség/fogyatékosság esetén pedig maximum 500 euró/hó a kiegészítő támogatás összege.
A kiegészítő támogatás kizárólag a pályázatban igényelt és Tempus Közalapítvány Kuratóriuma által elfogadott költségtételekre használható fel. A támogatást tételesen kell igényelni, a támogatás felhasználása pedig a megítélt tételek szerint lehetséges, számlákkal igazolt tételes költségelszámolással. A kiegészítő támogatási összeget a küldő felsőoktatási intézmény fizeti ki a támogatott résztvevőknek.

A Szent István Egyetem és a Tempus Közalapítvány közös pályázatot hirdet fogyatékossággal élő, vagy tartósan beteg Erasmus hallgatók számára. Azok az Erasmus ösztöndíjat nyert hallgatók nyújthatnak be pályázatot, akik látássérültek, mozgássérültek, hallássérültek, illetve egyéb fogyatékossággal élnek, vagy cukorbetegek, tej- vagy lisztérzékenyek, vagy tartós betegségük miatt folyamatos orvosi felügyeletre szorulnak és betegségük jelentős többletköltséget okoz a külföldi tartózkodás során. A pályázatban a fogyatékosság vagy a tartós betegség miatt felmerülő valós költségekre lehet támogatást igényelni. A pályázathoz csatolni kell egy 3 hónapnál nem régebbi kórtörténeti összefoglalót. A támogatás összegét a kórtörténet és a felmerülő költségek alapján állapítja majd meg egy független orvosszakértői bizottság. A támogatási összeg felhasználását számlákkal kell majd igazolni. A kiegészítő támogatás összegét a Tempus Közalapítvány kuratóriuma dönti el az orvosszakértői javaslat alapján. A támogatás felhasználásáról a számlák mellett írásos beszámolót is be kell nyújtani.

A pályázat beadásának határideje: 2017. május 24.

A pályázat beadásának módja:

  • E-mailben 1 elektronikus verziót (a kitöltött dokumentumot, nem szkennelve): sandor.beatrix@fh.szie.hu
  • ÉS 2 nyomtatott, aláírt példányt postai úton vagy személyesen leadva: Sándor Beatrix Szent István Egyetem, Erasmus Iroda, 2100 Gödöllő, Páter Károly út 1.

A pályázó (hallgató vagy munkatárs) által benyújtandó dokumentumok:

  • Papír alapon benyújtandó a küldő intézmény koordinátorának (Sándor Beatrix Szent István Egyetem, Erasmus Iroda, 2100 Gödöllő, Páter Károly út 1.)
  • 1 nyomtatott, eredeti (kék színű tintával) aláírt pályázati űrlap
  • a kötelező mellékletet (eredeti példány, vagy másolat esetén a másolatra rá kell írni, miszerint „az eredetivel megegyező másolat” és ezt dátummal és a pályázó aláírásával el kell látni.)
  • A pályázati űrlap elektronikus verziója (xlsx fájl)
  • A pályázati űrlap elektronikus verziója (szkennelt verzió)
  • A kötelező melléklet szkennelt verziója

A pályázati űrlapon a teljes időtartamra igényelt tételenkénti támogatást kell feltüntetni.

A formailag hibás pályázatok automatikusan elutasításra kerülnek.

Havi 200 euró plusz

A 2017/18-as tanévben az Erasmus+ felsőoktatási mobilitásban résztvevő hallgatóknak ismét lehetőségük van pályázni Erasmus+ szociális kiegészítő támogatásra. A kiegészítő támogatás célja egyenlőbb esélyt nyújtani a felsőoktatási mobilitás területén is a kiutazók számára az Erasmus+ programban.

Az Erasmus+ szociális támogatás fontos szerepet játszott a korábbi tanévekben is, a mobilitásban résztvevő hallgatóknak több mint 20%-a részesült ebben a kiegészítő támogatásban.

A 2017/18-as tanévtől kezdve fontos változás, hogy bővül a támogatottak köre a hallgatói szakmai gyakorlati mobilitásban részvevő hallgatókkal, továbbá növekszik a támogatás mértéke. Az Erasmus+ szociális kiegészítő támogatás összege tanulmányi mobilitás esetén havi 200 euró, szakmai gyakorlati mobilitás estén havi 100 euró az elnyert Erasmus+ alapösztöndíjon felül.

A hátrányos helyzetű diákok mellett a fogyatékossággal élő vagy tartósan beteg hallgatók és munkatársak is igényelhetnek kiegészítő támogatást.

Mind az Erasmus+ szociális támogatás pályázatok, mind a fogyatékossággal élő vagy tartósan beteg hallgatók, munkatársak támogatására vonatkozó egyéni pályázatok beadási határideje 2017. május 24. (A 2017/18-as tanéve második félévére kiutazók részére a beadási határidő 2017. október 25.) A pályázati felhívás és további információ elérhető az intézmény Erasmus honlapján.

A program keretében a hallgatóknak lehetőségük van arra, hogy külföldi partnerintézményben tanuljanak, vagy szakmai gyakorlatot végezzenek. A 2017/18-as tanévben várhatóan több mint 4500 magyar hallgató és közel 2200 felsőoktatási munkatárs, oktató vehet részt az Erasmus+ programban.

A hallgatók célországtól függően havi 400-600 euró támogatásban részesülhetnek, emellett a rászoruló diákok szociális alapon tanulmányi mobilitás esetén havi 200 euró és szakmai gyakorlat esetén havi 100 euró kiegészítő támogatást is igényelhetnek. További információ:

http://tka.hu/celcsoport/4070/erasmus