Hazaérkezés után

A hazaérkezett hallgatóknak a kint teljesített kurzusok beszámítását a Tanulmányi Osztályon kell kezdeményezniük, a beszámítás eredményéről az ERASMUS koordinátort értesteni kell. Az Erasmus félév lezárásának feltételeit a támogatási szerződés tartalmazza.

Minden volt Erasmus hallgatóra számítunk az Erasmus Alumni közösségben, melynek célja, hogy az Erasmus program nyújtotta lehetőségeket népszerűsítse.

Hallgatói beszámolók

A hallgatóknak kétféle beszámolót kell kitölteniük hazaérkezésük után:

  • beszámoló a SZIE-nek: szöveges beszámoló az Erasmus úttal kapcsolatos tapasztalatokról, élményekről. A korábban kiutazott Erasmus hallgatók beszámolóiból sok hasznos információt megtudhatnak az Erasmus program iránt érdeklődő hallgatók, ezért mindenképpen ajánljuk számukra ezek átolvasását.
    • MATE tartalmi beszámoló a kiutazott hallgatóknak - szakmai gyakorlat esetében
    • MATE tartalmi beszámoló a kiutazott hallgatóknak - részképzés esetében (ez esetben az utolsó oldalt később tudják majd benyújtani, amikor a pontos kreditszámról a hallgató tudomást szerez).
  • beszámoló az Európai Bizottságnak: az Európai Bizottság európai szinten gyűjti az Erasmus kiutazók tapasztalatait egy online beszámoló felületen. A beszámoló linkjét a kiutazás megvalósítása után e-mailben küldjük minden hallgató részére (a levél a replies-will-be-discarded@ec.europa.eu címről érkezik majd, a spam mappában is lehet). A beszámolót a kapott instrukciók alapján a megadott határidőn belül kell kitölteni.

A beszámoló mellett szükséges a Certificate of Departure (részképzés) vagy

Certificate of Departure (szakmai gyakorlat) dokumentum leadása, melyben a kezdő és végdátum pontosan meg kell, hogy egyezzen a támogatási szerződésben foglaltakkal.